„Lomha—békés vizek otthonos lakója,
hol a levélrózsák szőnyeget szőnek,
halaknak a hévben hűs marasztalója,
és rájuk mirtusz virágok kötődnek.”
balogh zsóka — a sulyom élete

Történetünk

Az „Egy csepp Tisza-tó” kézműves csokoládé és bonbon egy olyan készítmény, amely „szellemiségében – identitásában” kötődik és képviseli a térséget, alapanyag használata évszázados hagyományokkal rendelkezik.

Több mint 20 éve határoztam el, hogy egyszer megcsinálom a Tisza-tó csokoládéját. Nem a 100. milkát, vagy mogyoróst, stb., hanem a Tisza-tó egyediségét magában hordozó csokoládét, bonbont! Nagyon sok víz folyt le a Tiszán ezt követően, míg négy évvel ezelőtt, egy vendégem irányította a figyelmem a sulyom, mint tiszai vízinövény felé. Addig is itt volt, csak a „fától, nem láttam az erdőt”! Azt szinte minden Tisza-menti ember tudja, ismeri, hogy őseink fogyasztották a növény magját, főként lisztként feldolgozva. Régen, az egyházi tized megfizetésének módjaként elfogadták a sulyommal történő beszolgáltatást. Én a teljes termést dolgozom fel, szörpként és kivonatként. Ez a kivonat adja a bonbonjaim töltelékének ízesítő anyagát. Ilyen formában az elmúlt évszádok alatt soha, senki nem dolgozta fel ezt a termést. De, korábban alkoholos párlatot (pálinkát) sem főzetett belőle senki! Az egyedisége pont abban rejlik, hogy oly formában kerül a vendégek kezébe, mint még soha, ráadásul üzenet közvetítő ereje van a térségről, a történetiségén, korábbi felhasználásán keresztül.

Szabó István
Az Egy Csepp Tisza-tó megalkotója

Termékeink

Rendelés

Örömmel várjuk a visszajelzéseiteket
Személyesen, facebookon vagy emailben!